Dátum

2023. május 15-16.

Helyszín

Balatonalmádi - Hotel Bál Resort

Jegyek

A jegyek elfogytak!

Előadók

10+ előadás

Kedves Barátunk!

Örömünkre szolgál,  hogy az idén májusban újra megrendezzük a professzionális felhasználóknak szóló Drónkonferenciát, melynek ezúttal a teljesen megújult balatonalmádi Hunguest Bál Resort és a Nullponti Lő- és Gyakorlótér ad otthont. A  III. Drónkonferencia fővédnöke dr. Palkovics László.  Az előadásokon lesz szó a drogcsempészetre használt drónokról, a drónelhárítási módszerekről, a növényvédelmi pilótaképzésről és az UAV-k katonai alkalmazási tapasztalatairól az orosz-ukrán háborúban. Ezen felül lesznek érdekes aktív bemutatók, ahol többek között láthatjuk majd a ProTar-t repülni. S persze arról sem feledkezünk meg, hogy csapatot építünk ebből a közösségből, ezért lesznek szórakoztató programok és lesz jótékonyság is, ahol egy igazán nemes célra gyűjtünk. Tarts velünk ezen a két napon, csatlakozz azokhoz, akik nem (csak)  játszanak, hanem dolgoznak is a drónokkal!

S hogy igazán vonzó legyen rendezvény: Amennyiben a HRP partnereként a HRP-től 2023.06.30-ig enterprise vagy mezőgazdasági drónt vásárolsz, a konferencia belépési díját (1 főre) jóváírják a vásárolt termék árából.

Ismerje meg előadóinkat!

Balogh Emese

üzletfejlesztési projektmenedzser - Rotors and Cams Zrt.

Bunya Tamás

r. százados - Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága

Damak Ferenc

ügyvezető igazgató - Myactioncam Magyarország Kft.

dr. Fellegi Áron

igazgatósági elnök - EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Zrt.

dr. Hegedűs Ernő alezredes

NKE HHK adjunktus

dr. Kazi Károly

ügyvezető igazgató BHE Kft.

dr. Mesterházi Péter Ákos

preciziós gazdálkodási csoportvezető - AXIÁL Kft.

dr. Orbán József

frekvenciagazdálkodási szakértő - NMHH

dr. Porkoláb Imre

dandártábornok - védelmi innovációért felelős miniszteri biztos

dr. Teschner Gergely phd

adjunktus - Széchenyi Egyetem

Eigner Zsolt

DJI Agras Regionális Sales és Tanácsadó - HRP Europe Kft.

Héjja Róbert

vezérigazgató - BPNE Zrt.

Katona Csaba

történész

Komáromi László

igazságügyi informatikai biztonsági szakértő

Kristóf Zoltán

Miltech Zrt. nemzetközi program menedzsere

Magyar Endre Balázs

távvezetéki senior projekt asszisztens - MVM XPERT Zrt.

Mohácsi László

műszaki és üzletfejlesztési igazgató - H1 Systems Kft

Molnár Zsolt

vezérigazgató - Rotors and Cams Zrt.

Németh Zsolt

mérnök-üzletkötő - ROHDE & SCHWARZ Hungária Szolgáltató Kft.

Pál Károly

Fejlesztési és műveleti igazgató - Double Ring Wings Project

Pavelcze László

BSZA Veszélyhelyzet kezelési igazgató; HUBA-Rescue24 parancsnoka

Schäffer András

fejlesztési vezető - Rotors and Cams Zrt.

Sipos Attila

vezető oktató - Légtér.hu

Solymos Gyula

műszaki vezérigazgató-helyettesi tanácsadó - 4iG Nyrt.

Szalai Tibor ezredes

osztályvezető - KNBSZ Felderítő Csoportfőnökség

Tuzson Gergely

elnök - Repülő és Légisport Szövetség

ELŐADÁSOK

3682

A drónok ötven árnyalata

Óriási a kínálat a drónok piacán, rengeteg drónos szolgáltatással, eszközzel és képzéssel találjuk magunkat szembe, de ne felejtsük el, hogy nagyjából fél év van még hátra az átmeneti időszakból,
3538

Támogatási lehetőségek a magyar drónipar szereplői számára

Az előadás áttekintést nyújt a magyar drónipari ökoszisztéma helyzetéről a támogatási és finanszírozási lehetőségek aspektusán keresztül. Elemzésre kerül az a globális trend, ami Magyarország vonatkozásában is igaz, miszerint a
1357

Ebéd

3435

Ha lenne egy drónunk….avagy Törökország nyomot hagy az emberben.

Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet kezelési igazgatója és a HUBA-Rescue24 parancsnoka több mint 50 országban összesen 68 nemzetközi bevetésen vett részt, de az utolsó, a törökországi földrengés után
3439

A Protar rendszer fejlesztése : A jó, a rossz és a csúf

A Protar az egyik legösszetettebb UAV rendszer, amit ma Magyarországon fejlesztenek. Egy ekkora fejlesztés során nem mindig felhőtlen az ég. Akadnak olyan problémák, események, amelyek komoly kihívás elé állítják
2692

POST MORTEM – Második felvonás

Tudjuk jól, hogy a drónokat nem csak jó célra használják...sőt, egyre elterjedtebb, hogy ezekkel az eszközökkel csempésznek drogot, cigarettát, fegyvert. Látszólag alacsony a kockázat, hiszen az elkövetők messze vannak
3442

Fészekben a jövő – Bemutatkozik a DJI Dock autonóm drón rendszer

Bemutatjuk a DJI Dock autonóm drón fészek rendszerét, amely lehetővé teszi a hatékony és biztonságos BVLOS (Beyond Visual Line of Sight) repülést. A rendszer számos vertikumban alkalmazható nagy területű
3444

A repülés története

Az ember mindig repülni vágyott. Nem bírt a földöl maradni! Persze az elején többnyire gyorsan visszahullott -naná, mindenki ismeri Ikarosz történetét- aztán rájött, hogy hogyan kell ezt jól csinálni.
1357

Networking

2701

Standup

1357

Casino

3550

Permeteznék… ha lehetne! Mezőgazdasági megoldások és anomáliák

Az egyik legdinamikusabban fejlődő terület a mezőgazdasági felhasználás. Növényvédelem, precision farming, multispektrum kamerák, mapping...megannyi lehetőség, megannyi technológia. De mi az, amit ebből itthon is tudunk és lehet használni? S
3553

A drónok ipari alkalmazása

Csak vizsgáljuk meg vele a légvezetékek állapotát, vagy húzzuk is be?  Mi mindennel kísérleteznek, s valójában mire  alkalmazható az iparban ez a technológia? Logisztika, közművek, egészségügy, hadiipar,
3563

Drónok elleni védelem – kockázatok és megoldások

Egyre többen használnak UAV-ket, jó és rossz dologra egyaránt. A jogkövető felhasználókkal ritkán van gond, ellenük nem is nagyon kell "védekezni". De mi a helyzet a sötét oldallal? Létezik
1357

Ebéd

1357

Kültéri bemutató

Hogy ne csak az elméleti, de a gyakorlati oldalát is lásd a drónoknak, a Nullponti Lő- és gyakorlótéren megmutatjuk Neked, milyen egy hazai fejlesztésű sugárhajtású drón, s természetesen meg

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Jegyárak, regisztráció

Amennyiben szeretne konferenciánkon részt venni, az alábbi táblázatból az Önnek megfelelő jegytípusra kattintva adhatja meg a regisztrációhoz szükséges adatokat.

A regisztrációs adatlap kitöltése csak a regisztrációs igény rögzítését szolgálja. A regisztrációt követően kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot a fizetéssel kapcsolatban.

Early bird jegyek

Jegy neve

  • ED1A – Early bird konferenica jegy egyágyas elhelyezéssel - Kizárólag 2023. április 15-ig.
  • ED2A – Early bird konferenica jegy kétágyas elhelyezéssel - Kizárólag 2023. április 15-ig
    Az ár fejenként értendő, s mindkét résztvevőnek regisztrálnia kell!

Tartalma

Ár (Ft, nettó / fő)

  • Elfogyott
  • Elfogyott

Tartalom magyarázat

  • - A konferencia minden programján való részvételre jogosít

    - 1 reggeli, 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Egyágyas szoba

    - Gálavacsora és szórakoztató programok + Külső helyszín

  • - A konferencia minden programján való részvételre jogosít

    - 1 reggeli, 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Kétágyas szoba

    - Gálavacsora és szórakoztató programok + Külső helyszín

Jelmagyarázat

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Egyágyas szoba

    - Vacsora és szórakoztató programok

    - Early Bird

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Kétágyas szoba

    - Vacsora és szórakoztató programok

    - Early Bird

Jegyek

Jegy neve

  • 1AD3 – Konferenica jegy egyágyas elhelyezéssel
  • 2AD3 – Konferenica jegy kétágyas elhelyezéssel
    Az ár fejenként értendő, s mindkét résztvevőnek regisztrálnia kell!
  • 0AD3 – Szállás nélküli Konferenica jegy
    Az ár szállást nem tartalmaz!
  • SZD3 – Konferencia jegy
    Az ár szállást, vacsorát és szórakoztató programot nem tartalmaz!

Tartalma

Ár (Ft, nettó / fő)

  • Elfogyott
  • Elfogyott
  • Elfogyott
  • Elfogyott

Tartalom magyarázat

  • - A konferencia minden programján való részvételre jogosít

    - 1 reggeli, 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Egyágyas szoba

    -Gálavacsora és szórakoztató programok + Külső helyszín

  • - A konferencia minden programján való részvételre jogosít

    -reggeli, 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Kétágyas szoba

    -Gálavacsora és szórakoztató programok + Külső helyszín

  • - A konferencia minden programján való részvételre jogosít

    - 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Szállást NEM tartalmaz

    -Gálavacsora és szórakoztató programok + Külső helyszín

  • - Csak a konferencia szakmai programján való részvételre jogosít

    - 2 ebéd + folyamatos kávé és üdítő ellátás

    - Szállást, vacsorát és szórakoztató programot NEM tartalmaz

    - Külső helyszíni programon való részvételre feljogosít

Jelmagyarázat

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Egyágyas szoba

    - Vacsora és szórakoztató programok

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Kétágyas szoba

    - Vacsora és szórakoztató programok

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Nem tartalmaz szállást

    - Vacsora és szórakoztató programok

  • - A konferencia szakmai programjain való részvételre jogosít

    - Ebéd és frissítők

    - Nem tartalmaz szállást

    - Nem tartalmaz gálavacsorát

A feltüntetett árak nettó árak, áfát nem tartalmaznak,  /fő értendők.  Kétágyas elhelyezés csak abban az esetben választható, ha a delegált kollégák száma páros! A regisztrációs adatlap kitöltése csak a regisztrációs igény rögzítését szolgálja. A regisztrációt követően elektronikus díjbekérőt küldünk Önnek. A díjbekérőn feltüntetett összeg befizetése után előlegszámla küldésével igazoljuk vissza részvételi jogosultságot. A díj megfizetése a részvétel előfeltétele! A konferencia után végszámlát küldünk, mely tételesen tartalmazza majd az egy főre jutó szállás és étkezés költségeit is, mely természetbeni juttatásként adóköteles. Az adó megfizetése a delegáló szervezet vagy a juttatásban részesülő magánszemély kötelessége. 

ARANY FOKOZATÚ TÁMOGATÓ

Kiállító

TÁMOGATÓK

REGISZTRÁCIÓ