2007-ben az informatikai, elektronikai és szoftverfejlesztési vállalkozását robothelikopter fejlesztéssel és gyártással bővítette. Az általa megvalósított eszközt kísérleti projektekben légi távérzékelésre alkalmazták, a távérzékelés később önálló vállalkozássá fejlődött.
A távérzékelési és számítástechnikai vállalkozások sikeres vezetése mellett a Légtér.hu Kft. egyik alapítójaként a cég műszaki fejlesztéséért felelős.
2015-ben elvállalta a Drónpilóták Országos Egyesületének elnöki tisztségét, később, 2018 év végén pedig felkérték a Repülő és Légisport Szövetség elnöki tisztségére, ezért elköszönt az egyesület vezetésétől. A szövetség elsősorban a kisgépes repülést és a légisportokat fogja össze, ugyanakkor elnökként kiemelten fontosnak tartja a szövetség, a piaci és állami szereplők közötti jó kapcsolatrendszer kialakítását és fenntartását.